Kecskeméti Szatyor Közösség

belépés / regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Helyi 1%
Kezdőlap Termelőink Dr. Fekete István

Dr. Fekete István

Mezőgazdasággal foglalkozó családba születtem, az anyaföld szeretetével nőttem fel és tanulmányaimat is ezirányban folytattam, majd egész életem a mezőgazdaságban telt. Felgyői gazdaságomban a kezdetektől fogva törekedtem a vegyszerhasználat kerülésére, majd az országban az elsők között szereztem biogazdálkodási szakmérnöki diplomát a korábbi agrármérnöki és egyéb mezőgazdasági diplomáimat követően a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Vallom, hogy a biotermékek fogyasztása szervezetünk, egészségünk, és a vidék számára is jó. Sokan ismerik azt a közmondást, hogy “az vagy, amit eszel”, de csak kevesen gondolkodnak el igazán azon, hogy ez mit is jelent valójában. Ha jól belegondolunk, születésünktől fogva a testünk, ezen belül minden sejtünk azokból a táplálékokból épült fel, amit eddig magunkhoz vettünk. Éppen ezért fontos annyira odafigyelni arra, hogy mit eszünk és az élelmünk milyen forrásból származik.

Termékek

Aktív szűrők Szűrés
Allergének
tojásmentes
gluténmentes
tejmentes
sls-mentes
cukormentes
állatkísérlet mentes
vegán
pálmaolajmentes
parabénmentes
vegyszermentes
kíméletes termesztésből származó
bio
Adalékanyagmentes
Környezetbarát csomagolás
Szójamentes
Tartósítószermentes
GMO-mentes takarmányozás
Előrendelhető
Ár szerint
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2022-12-22
Rendelhető 2022-12-14-ig

Fűszerpaprika bio (édes-nemes) 1 kg_

Bio fűszerpaprika őrlemény (édes-nemes)

9400 Ft / csomag
9400 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2022-12-22
Rendelhető 2022-12-14-ig

Fűszerpaprika bio (édes-nemes) 25 dkg_

Bio fűszerpaprika őrlemény (édes-nemes)

2450 Ft / csomag
9800 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2022-12-22
Rendelhető 2022-12-14-ig

Fűszerpaprika bio (édes-nemes) 50 dkg_

Bio fűszerpaprika őrlemény (édes-nemes)

4800 Ft / csomag
9600 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2022-12-22
Rendelhető 2022-12-14-ig

Szegletes lednek (szegesborsó) bio 1 kg_

A száraz vidékek értékes abraktakarmánya, amely emberi fogyasztásra alkalmas és szépséges dísznövény is egyben. A középkorban népeledel volt, készíthető belőle leves, főzelék, egytálétel, püré, köret. Ízében leginkább a csicseriborsó és a bab jellegét idézi.  *Érdemes felhasználás előtt 1 órát előfőzni (előfőzésnél semmivel ne ízesítsük a főzővizet, a sótól megkeményedik, ahelyett, hogy puhulna). Ha az előfőzés felhasználás előtti napon történik, akkor a főzővízzel együtt, fedővel lezárva tartsuk hűtőben a főzésig.

3400 Ft / kg
3400 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2022-12-22
Rendelhető 2022-12-14-ig

Tarkabab bio 1 kg_

2600 Ft / kg
2600 Ft/kg
Előrendelést felveszünk!
Átvétel: 2022-12-22
Rendelhető 2022-12-14-ig

Tavaszi fokhagyma bio 0,5 kg_

1750 Ft / csomag
3500 Ft/kg